MobilTelefon: | +36 209 555 308
Valahol Szentendrén | freedom@godavari.hu

Upanisad

Az alábbi tartalom részlet, a Terebess Online, a Terebess Hungária Kft. honlapjáról származik. Látogass el a weblapra, www.terebess.hu, mert további sok hasznos olvasmányt találsz ott magyar nyelven. Fordította Tenigl-Takács László

BEVEZETÉS

A TEREMTÉS KÖLTÉSZETE

Néhány szó az upanisadok bölcsességéről

A hindu filozófiai irodalom legismertebb és legfontosabb alkotásait tartja kezében a Kedves Olvasó. Tegyük hozzá rögtön: mikor a hindu filozófiát említjük, nem a szó modern értelmében vett bölcseletet értjük alatta, hanem szellemi utat és belső megtapasztalást. Mert India bölcsességének a kezdetek óta ez volt a magja, és ez is marad mindaddig, amíg ez a bölcsesség fennmarad.

Így hát az upanisadok sem pusztán bölcseleti művek. Nem érvelik, hanem kinyilatkoztatják, nem rendszerezik, hanem megéneklik a valóságot, helyesebben azt, amit a költészet, a mágia és a bölcselet még egybemosódó ősi korában az ember valóságnak hitt és akként valósított meg.

A bölcsességnek Indiában is a mítosz volt az alapja. A nomád kor énekmondói az istenek világára tekintő örök emberi vágyakozást himnuszokban énekelték meg, így alakult ki évezredek során az indoárja szellemi hagyomány legősibb, mítikus rétege, a Himnuszok Tudása, a Rigvéda.

Miután a nomád indoárja törzsek végleg otthonra leltek Indiában, a mítosz-költészet örökségébe a tradíció egy másik szála szövődött. A kialakuló papi rend a régi idők áldozati szertartásaiból és mágikus praktikáiból egy sajátos papi tudományt kovácsolt. Ennek az áldozati kultusznak a szöveggyűjteménye lett a második tudomány, a Varázsigék Tudása, a Jadzsurvéda.

A himnuszokat valószínűleg már a legősibb időkben is gyakran énekelték. Mindmáig fennmaradt a Rigvéda recitációjának ama sajátos éneklési módja, ami a különböző hosszúságú szótagokat különböző énekhangokon ejtette ki. Ezekből a kantillációs technikákból állt össze később a harmadik védikus tudomány, a Dalok Tudása, a Számavéda.

Bár a későbbi időkben újabb gyűjtemények is keletkeztek - a legfontosabb ezek közül a tűzkultusz köré rendeződő Atharvavéda, a Tűzpapok Tudása volt - az indiai gondolkodás főként az első három gyűjtemény Hármas Tudásából, a költészetből, a varázslásból és a dalból sarjadt. További fejlődését is ez magyarázza.

Az időszámításunk előtti első évezred elején felvirágzó papi műveltség termékenyítően hatott az ősi verbális hagyományra. A mítoszok, a legendák és az ezekre épülő áldozati misztika szellemi örökségét már nem egyes költők és látnokok ápolták, hanem egy külön erre a feladatra hivatott társadalmi osztály, a bráhmanák papi rendje. Ennek következtében a himnuszgyűjtemények mellett felszaporodott a prózában és versprózában elmondott magyarázó szövegek száma is. A bennük található ősi történetek és leírások egy része talán még a Rigvéda himnuszainak korából származik, többségük azonban minden bizonnyal egy későbbi kor terméke. A papi rend kiválóságát és elsőbbségét hangsúlyozzák, az pedig a nomád időkben még nem létezett. Így alakult ki a papi könyvek, a bráhmanák irodalma.

A kasztrendszer kialakulásával azonban megjelentek annak árnyoldalai is. A bráhmanák rendje hamarosan isteni parancsként nyilatkoztatta ki azt a tanítást, hogy egyedül a papság hivatott az ősi bölcsesség közvetítésére, és kiszorítani igyekezett a szellemi hatalomból a vele vetélkedő ksatriák harcosi rendjét. A harcos arisztokrácia nem hagyta ezt válasz nélkül, és megformálta önnön ideológiáját. A ksatria szellemiség figyelmen kívül hagyta a hivatásos papság dogmáit, és a bölcsesség útját leválasztotta a bemerevedett ritualisztikáról. Az ember szellemi célját - talán a régi időkre emlékezve - újra a közvetlen átélésben, a belső megtapasztalásban fogalmazta meg.

A harcosi kasztból született szentekkel egyidőben a bráhmanák körében is egyre több kiváló képességű gondolkodó lépett fel, aki nem elégedett meg a születés által elnyert papi méltóság mázával, hanem élő, megvalósított hagyományt akart.

E szellemi törekvések nyomán az időszámításunk előtti első évezred közepe táján a hivatalos áldozati kultika mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott az ugyancsak ősi eredetű aszketikus remete-élet. A papság és a nemesség legkiválóbb képviselői körében szokássá vált, hogy a családatyák idősödő fejjel erdei remetének mentek, hogy maguk is ténylegesen megvalósítsák a fiatal korban megtanult, felnőttként pedig követett hagyomány elveit. Az erdei remete-élet társadalmi hagyománya a bölcseleti művek új műfajait teremtette meg. Ekkor alakult ki az erdei tanítások, az áranyakák, és a titkos tanítások, az upanisadok irodalma.

Ezek az előzmények magyarázzák az indiai filozófiát alapvető módon meghatározó upanisad-gondolkodás sajátos, kettős karakterét. Az erdei bölcsek tanításai egyértelműen megtagadták a hivatalos papi rend megkövült eszmerendszerét, ez a tagadás azonban a legtöbb esetben egy valódi reformáció jegyében történt, és a tradíció ősi, még eleven szellemi síkjaira próbált visszanyúlni. Így hát, bár az upanisad-tanok a maguk korában meglehetősen modern szemléletet hirdettek, az upanisad szó a későbbi időkben olyan fogalommá lett, amely mégis a legősibb tudás élő átörökítését jelentette. Ez nem csak az upanisadok kerettörténeteiből derül ki egyértelműen, amelyek szinte mindig mester-tanítvány párbeszédre építkeznek, de ezt jelenti maga az upanisad szó is, amit szó szerint a "mester mellé telepedés" kifejezéssel lehetne fordítani.

Ha végigkövetjük azokat a változásokat, amelyek a szellemiség átalakulásával párhuzamosan a védikus hitvilágban és világképben végbementek, akkor fő vonalaiban kirajzolódik előttünk, hogy mi is az upanisadok alaptanítása. Már a Rigvéda késői himnuszaiban megfigyelhető az a törekvés, hogy a bonyolult struktúrájú ősi panteon isteneit az egyetlen Isten abszolút eszményképében egyesítsék. Ekkor több, átmeneti istenalak is kialakult: a papi rendet megjelenítő Imaúr (Brihaszpati), a Világteremtő (Visvakarman), a Teremtőúr (Pradzsápati), és a Szellemi Ember abszolút eszményképe, Purusa. Az új istenek kultusza a korábbi politeista és henoteista hitvilágot monoteista tendenciákkal kezdte átszínezni.

A későbbi századokban ezek az átmeneti istenalakok az egyetlen, egyetemes Isten különböző arcait, tulajdonságait kezdték megtestesíteni. Így alakult ki a papi kultúra hatására a Brahman, az emberi princípiumon (Purusa) keresztül megvalósuló és elmélkedéssel (Brihaszpati) megtapasztalható abszolút teremtőisten (Visvakarman, Pradzsápati) eszményképe.

Az upanisad-filozófia igen lényeges eleme, hogy ez az Istenség kifejezetten a konkrét, egyénre szabott tapasztalásban válik istenné, képes megtestesülni. Így hát az abszolút Isten keresése mindig az abszolút, legmélyebb emberi princípium keresését is jelentette. Ennek az emberi princípiumnak a megnevezésére a legrégebbi idők óta több kísérlet is történt. Egyes tanítók a lélekzettel (prána), mások a test melegével (tédzsasz), a Mindenember Tüzével (agni vaisvánara) azonosították, de eljutottak az élet (ájusz, dzsíva), az intellektus (csit), megismerés (pradzsnyá) absztrakt fogalmához is. Így alakult ki az emberben hőként (tédzsasz) testetöltő, élő (ájusz), lélekző (prána), megismerő (pradzsnyá) intellektusként (csit) megtapasztalható abszolút Lélek, az Átman fogalma.

A Brahman és az Átman fogalmával el is jutottunk az upanisad-filozófia céljához. Említettük már, hogy ez a bölcsesség nem lételmélet, nem teória. Amikor tehát az upanisad-filozófia céljáról beszélünk, leghelyesebb az upanisadot elmondó, író, meghallgató, olvasó, tanulmányozó ember célját érteni alatta. Ez a cél pedig nem az upanisadok értelmezése vagy pusztán gyönyörködés költői szépségükben, hanem minden vallási tanítás igazi lényegét jelentő szellemi út, önmagunk (Átman) és mindannyiunk (Brahman) legmélyebb valóságának megismerése és megtapasztalása.

A belső és a külső világ, az én és az Isten azonosságát sokféle úton próbálták megvalósítani az upanisadok korában. A legősibb módszer a rítus, az áldozat (jadnya) szellemi misztériuma volt. Szinte már a kezdeti időktől fogva társult ehhez egy másik módszer, a lemondás, az aszkézis (tapasz) útja, ami a szellemi akadályok felperzselésével próbálta a lelket alkalmassá tenni a legmélyebb megismerésre. Később az aszkézishez komplex, kiépített erkölcsi tanításrendszer is társult, így alakult ki a szellemi aszkézis módszere, az Igázás, a Jóga.

Az upanisad-tanítások így mindig valamilyen szellemi út részét képezik. Bár ezek a szellemi utak sokféle módszert és gyakorlatot követnek, megegyeznek abban, hogy elsődleges céljuk nem valami féle égi jutalom elnyerése, hanem szellemi állapotok közvetlen megtapasztalása, lényegretörő megismerés. Akár böjtölt egy törekvő, akár jóságos tetteket hajtott végre az emberi világban, akár az isteneknek áldozott, akár elmélyedésben boncolgatta önnön lelkének és tudatának törvényeit, a célja egy volt: a végső, mindent feloldó Tudás, a Véda állapotának megvalósítása.

Kövessük hát az upanisadok szellemét. Üljünk le a fűvánkosra e rég elporladt papok és harcosok körében, mossuk le lábunkról az út porát, töltsünk magunknak az italból, öntsünk egy kanállal az áldozótűzbe és hallgassuk ropogását - ahogy ők tették. Töprengjünk, helyeseljünk és vitázzunk, mélyedjünk el, szentelődjünk, mert ez a legfontosabb.

Bár az upanisadok tudása az Emberről, a Lélekről és a Brahmanról végtelen és ősöreg, mint maga az égbolt, mégis ránk vár. Soha nem zárul be, mindig újra tisztul egy újabb megismerésben. Hogy a tanítás ősi szavaival éljünk: ez a Tudás méz, a mindenséget kedvesként magához ölelő megtapasztalás. Az élettel együtt való, megfoghatatlan, nincsen külseje és belseje, újra meg újra végtelen.

Ez a Tudás az emberi tapasztalással egyidős, és mindaddig fennmarad, amíg tapasztalás lesz a Földön. Nem adja és kapja az ember, hanem minden nemzedékben újra meg újra testet ölt, és éppen ezt teszi ma is. Akkor hát e szellemiség nevében barátsággal köszöntöm elődeimet, fejet hajtok utódaim előtt, és a tollat leteszem ide a papírra.

Tenigl-Takács László

BRIHADÁRANYAKA-UPANISAD

A Brihadáranyaka-upanisad az upanisad-irodalom legismertebb és legfontosabb alkotása. Ősibb, prózában írt részei a Kr.e. 7. századból származnak, verses betétei néhány évszázaddal későbbiek. A mű Jádnyavalkja Vádzsaszanéja tanításai köré rendeződik, aki az indiai filozófia első név szerint is ismert filozófusa.

A mű első fejezete teremtésmítoszokból áll, amelyek a mindenséget a Brahman és az Átman princípiumából származtatják. A második fejezet egy igen ismert legendával, Báláki és Adzsátasatru király párbeszédével kezdődik, ennek során kirajzolódik előttünk a végső emberi lényeg mibenléte. Ugyanez a legenda a Kausítaki-upanisadban is megtalálható. A továbbiakban Jádnyavalkja is megjelenik. A Lélekről tanít. A fejezetet a híres méz-tanítás zárja, amely a világmindenséget, az emberi tapasztalást az istenek mézéhez hasonlítja.

A harmadik fejezet egy legendás filozófusi vita története, melynek során Jádnyavalkja kifejti az áldozat misztikáját, beszél a tapasztalásról, a halál utáni létről, a világ rendjéről, az istenségek titkos értelméről, de legfőképpen a Lélekről, melyet a világmindenséget és az emberi lényt belülről vezérlő isteni parancsként fogalmaz meg. A negyedik fejezetben Dzsanaka királyt tanítja meg az emberi tudatállapotok, az ébrenlét, az álom és a mélyálom ismeretére, valamint a Lélek vándorlására az újraszületések során.

Az ötödik fejezet nyelvmisztikai, metrikai, ritualisztikai értelmezések tarka füzére. A hatodik fejezet elején hosszabb értekezést találunk a halál utáni lét kérdéseiről. Ezután gyönyörű szerelmi varázslások leírását olvashatjuk. A fejezet - a második és a negyedik fejezethez hasonlóan - tanítólistával végződik.

A Brihadáranyaka-upanisad a fehér Jadzsurvéda vádzsaszanéji iskolájának hagyományában fennmaradt, igen híres papi könyv a Satapatha-bráhmana utolsó fejezete.

ELSŐ FEJEZET

Első szakasz

OM

Teljes az Ott, és teljes ez Itt.
Teljesből teljes felemelkedik.
Teljes a teljestől elszakad.
Teljesen mégis megmarad.

Béke! Béke! Béke!

1. Bizony a hajnalpír az áldozati paripa feje.A Nap a szeme, a szél a lélegzése, a Mindenember Tüzea torka, az év a teste. Az Ég a háta, a levegőég a hasürege, a Föld a hasa domborodása. Az égtájak az oldalai, a mellékégtájak a bordái, az évszakok a tagjai, a hónapok és a félhónapok az ízületei, a nappalok és az éjszakák a patái, a csillagok a csontjai, a felhőzet a húsa. Abraka a sivatag homokja, erei a folyók, mája és tüdeje a hegyek, szőre a füvek és a fák. A napfelkelte az elülső fele, a naplemente a hátulsó fele. Ha vicsorít, az villám, ha megrázza magát, az mennydörgés, ha vizel, az eső. Hangja a szó.

2. A nappal később teremtetett a paripának, előtte álló áldozó-szilkeként. A nappal méhe a Keleti Óceán. Az éjjel később teremtetett a paripának, mögötte álló áldozó-szilkeként.Az éjjel méhe a Nyugati Óceán. Ez a két szilke azért teremtetett, hogy az áldozati paripát körülvegyék.

Táltosként húzta az isteneket, harci lóként a tündéreket, vágtatóként az ördögöket, paripaként az embereket. Rokona néki az óceán, méhe néki az óceán.

Második szakasz

1. Kezdetben nem volt semmi sem. A mindenséget éhség és halál fedte be. Mert halál az éhség. Akkor az éhség megalkotta magának az észt, hogy megtestesüljön. Ezután ragyogva vándorolt. Mert ragyogott, megszületett a víz.

Azt gondolta: E ragyogás (arcs) örömömre (ka) szolgált!

Így keletkezett a ragyogó víztükör (arka). Öröme lesz annak, ki tudja, hogy miből lesz a ragyogás.

2. Mert ragyogás a víz. A víznek föle lett, az megcsomósodott. Ebből lett a Föld. Ő fáradozott ezen. És mert fáradozott, mert felhevült, ereje és verítéke tűzzé változott.

3. Háromfelé osztotta magát. Harmadából tűz lett, harmadából Nap, harmadából szél. Háromrészes lélegzetként szétfolyt mindenfelé. A fejéből lett a keleti égtáj, itt és ott voltak elülső lábai. A farkából lett a nyugati égtáj, itt és ott voltak hátulsó lábai. A két oldalából lett észak és dél. Hátából lett az Ég, hasüregéből a Levegőég, szügyéből ez a Föld. A Föld a vizekre támaszkodott.

Bárhová menjen is, ugyanígy megveti a lábát, ki tudja ezt.

4. Felkelt benne a kívánság egy másik test iránt. Ekkor az éhség, a halál ész-alakban szerelmeskedett a szóval. A kifröccsent mag lett az esztendő, mert az esztendő addig még nem létezett. Egy évig volt vele viselős, azután megszülte. Amikor az esztendő megszületett, rányitotta torkát, de az esztendő így kiáltott: Bhán! Ebből lett a beszéd (bhan).

5. De rájött: Ha mindössze ennyire vágyok, úgy ez az étel kevés lesz nekem.

És evvel a szóval, evvel a beszéddel mindent megteremtett, ami csak létezik: a himnuszokat, a varázsigéket, a dalokat, a ritmusokat, az áldozó lényeket és az áldozati állatokat. Ezután úgy határozott, hogy mindent elemészt, amit csak teremtett. Mert mindent elemészt (ad), ezért Aditivel azonos. A mindenség elemésztője lesz, a mindenség lesz étke annak, ki tudja, hogy ez Aditi lényege.

6. Akkor arra vágyott, hogy ennél is nagyobbat áldozzon. Fáradozott és gyötrődött. Mert fáradozott, mert gyötrődött, kiszállt belőle a dicsőség és az erő. A dicsőség és az erő pedig életerők. Amikor kiszálltak belőle az életerők, felfúvódott a teste. De az ész benne maradt a testben.

7. Akkor arra vágyott: Legyen ez a test alkalmas az áldozatra, így akarok megtestesülni.

És mert felfúvódott (asvat), paripa (asva) lett belőle.

Akkor így szólt:

- No, ez már alkalmas az áldozatra (médhja).

Ezért hívják lóáldozatnak (asvamédha) a lóáldozatot. Bizony, csak az tudja a lóáldozatot, ki tudja ezt.

Őrizte ezt a lovat, de nem kötötte meg. Egy évre rá feláldozta önmagának, a többi állatot pedig átengedte az isteneknek.

Ezért szól az összes istenekhez a Pradzsápatinak szentelt áldozat. Bizony a lóáldozat a napmeleg. Teste az esztendő. A földi tűz az oltártűz ragyogása. Teste a világok. Ez a kettő ugyanaz, mint az oltári tűz ragyogása és a lóáldozat. Ám ugyanakkor mindez az egyetlen isten, vagyis a halál.

Aki tudja ezt, az legyőzi az újrahalált, azt nem éri el a halál, mert annak lényege lesz a halál, mert ama istenek egyikévé válik.

Harmadik szakasz

1. Kétfélék voltak Pradzsápati gyermekei, istenek és ördögök. Gyengébbek voltak az istenek, erősebbek voltak az ördögök. Ezek a világ uralmán veszekedtek. Így szóltak az istenek:

- Nohát, győzzük le az ördögöket az áldozati felcsendítéssel!

2. Azt mondták a szónak:

- Énekeld el nekünk a felcsendítést!

- Legyen hát - felelte a szó és elénekelte nekik.

Mindazt a hasznosat, ami a szóban van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat beszélt, hát azt csak úgy magamagának. Az ördögök észbekaptak:

- Felülmúlnak minket ezzel az énekessel!

Rárohantak és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy a szó néha hamisat beszél.

3. Azt mondták akkor az orrnak:

- Énekeld el nekünk a felcsendítést!

- Legyen hát - felelte az orr és elénekelte nekik.

Mindazt a hasznosat, ami az orrban van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat szagolt, hát azt csak úgy magamagának. Az ördögök észbekaptak:

- Felülmúlnak minket ezzel az énekessel!

Rárohantak és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy az orr néha hamisat szagol.

4. Azt mondták akkor a szemnek:

- Énekeld el nekünk a felcsendítést!

- Legyen hát - felelte a szem és elénekelte nekik. Mindazt a hasznosat, ami a szemben van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat látott, hát azt csak úgy magamagának. Az ördögök észbekaptak:

- Felülmúlnak minket ezzel az énekessel!

Rárohantak és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy a szem néha hamisat lát.

5. Azt mondták akkor a fülnek:

- Énekeld el nekünk a felcsendítést!

- Legyen hát - felelte a fül és elénekelte nekik. Mindazt a hasznosat, ami a fülben van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat hallott, hát azt csak úgy magamagának. Az ördögök észbekaptak:

- Felülmúlnak minket ezzel az énekessel!

Rárohantak és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy a fúl néha hamisat hall.

6. Azt mondták akkor az észnek:

- Énekeld el nekünk a felcsendítést!

- Legyen hát - felelte az ész és elénekelte nekik. Mindazt a hasznosat, ami az észben van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat gondolt, hát azt csak úgy magamagának. Az ördögök észbekaptak:

- Felülmúlnak minket ezzel az énekessel!

Rárohantak és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy az ész néha hamisat gondol.

7. Azt mondták akkor a száj lélegzetének:

- Énekeld el nekünk a felcsendítést!

- Legyen hát - felelte a száj lélegzete, és elénekelte nekik. Az ördögök észbekaptak:

- Felülmúlnak minket ezzel az énekessel!

Rárohantak és meg akarták rontani a gonosszal. De széthullottak és elporladtak, mint a kőnek ütődő agyagrög. Ezért maradtak fenn az istenek, és ezért tűntek le az ördögök.

Aki ezt tudja, az önmagában is fönnmarad, s minden ellensége eltűnik.

8. Akkor így szóltak az istenek:

- Hol volt az, aki minket megoltalmazott?

A lélegzet itt lapult meg a szájban (ajam ászjé), ezért nevezik Ajászja bölcsnek. Ő Angirasz bölcs is, mert a lélegzet a tagok nedve (angánám rasza).

9. Dúrnak is hívják mert távol (dúram) marad tőle a halál. Távol marad attól a halál, aki tudja ezt.

10. Miután eme istenség megvédte a gonosztól és a haláltól a többi isteneket, a világ végére zavarta el, oda zavarta el a bennük megbúvó gonoszt.

Ezért ne menjen az ember a népek közé, ne menjen a határokig, hogy magát a gonosznak át ne adja, hogy magát a halálnak át ne adja.

11. Miután eme istenség megvédte a gonosztól és a haláltól a többi isteneket, át is vitte őket a halálon.

12. Elsőnek a szót vitte át. Amikor a szó megszabadult a haláltól, tűz lett belőle. Mint ez a tűz, úgy lobog a szó, ha túllép a halálon.

13. Azután az orrot vitte át. Amikor az orr megszabadult a haláltól, szél lett belőle. Mint ez a szél, úgy tisztít az orr, ha túllép a halálon.

14. Azután a szemet vitte át. Amikor a szem megszabadult a haláltól, Nap lett belőle. Mint ez a Nap, úgy ragyog a szem, ha túllép a halálon.

15. Azután a fület vitte át. Amikor a fül megszabadult a haláltól, tér lett belőle. Mint ez a tér, olyan a fül, ha túllép a halálon.

16. Azután az észt vitte át. Amikor a ész megszabadult a haláltól, Hold lett belőle. Mint ez a Hold, úgy világlik az ész, ha túllép a halálon.

Bizony ez az istenség azt is ugyanígy átviszi a halálon, aki tudja ezt.

17. Azután a száj lélegzete ételt énekelt magának, hogy ehessen. Mert minden ehetőt ő fogyaszt. Ez tartja itt a Földön.

18. Így szóltak akkor a többi istenségek:

- Magadnak énekelted ezt az ételt, engedj hát minket is enni belőle!

- Legyen hát, de akkor szálljatok belém!

- Jól van - felelték azok és belészállottak mindenfelől.

Ezért van úgy, hogy az étel, amit az ember a lélegzet megörvendeztetésére fogyaszt, a többi istent is jóllakatja. Bizony ugyanígy szállnak abba az övéi, az lesz az övéi táplálója, fejedelme, hercege, legfőbb uralkodója, az étel evője, aki tudja ezt. És ha az övéi közül valaki szembeszegül azzal, aki tudja ezt, hát nem tudja majd eltartani híveit. De aki aláveti magát, és őt követve arra törekszik, hogy eltartsa az övéit, bizony az el is tudja majd tartani őket.

19. A lélegzet Angirasz, mert a lélegzet a tagok nedve (angánám rasza). És mivel a lélegzet a tagok nedve, ezért van az, hogy amelyik tagot a lélegzet elhagyja, az kiszárad. Ezért ő a tagok nedve.

20. A lélegzet Brihaszpati, mert a szó ima (brihat), és a lélegzet ennek az ura (pati). Ezért ő Brihaszpati.

21. A lélegzet Brahmanaszpati, mert a szó imádság (brahman), és lélegzet ennek az ura (pati). Ezért ő Brahmanaszpati.

22. A lélegzet dal. Mert a szó dal. Mivel a lélegzet nő (szá) és férfi (ama), innen ered a dal (száman) neve. És onnan is, hogy a lélegzet közös (szama) a hangyában, a szúnyogban, az elefántban, a Három Világban, az egész világmindenségben. Elnyeri a dalt, egyéletű, egyvilágú lesz a dallal, aki tudja e dalt.

23. A lélegzet a felcsendítés. A lélegzet a fent (ud), mert a lélegzet tartja fent (uttabdha) az egész világot. A szó ének. A fent (ud) és az ének (gítha) szavakból adódik a felcsendítés (udgítha) neve.

24. Ezért mondta Brahmadatta, Csikitána Fia, amikor megízlelte a királyok italát:

- A Nedűkirály vesse szét a fejem, ha Angirasz mással énekelte a felcsendítést, és nem avval, amivel én!

Mert csak a szóval és a lélegzettel énekelte ő is.

25. Aki tudja a dal birtokát, annak birtoka lesz. A dal birtoka (szva) pedig a zengés (szvara). Ezért, ha valaki papi tisztre vágyik, az zengő hangot kívánjon magának, zengő hangon töltse be papi tisztét. Ezért szeretne minden áldozó inkább zengő hangú, mintsem birtokos papot az áldozáshoz. Birtoka lesz annak, ki tudja a dal eme birtokát.

26. Aki tudja a dal aranyát, annak aranya lesz. A dal aranya a zengés. Aranya lesz annak, aki tudja a dal eme aranyát.

27. Aki tudja a dal alapját, az megveti lábát. A dal alapja a szó, mert a lélegzet a szón alapul, ha énekel az ember. Mások azt mondják, hogy a dal alapja az étel.

28. És most emelkedjünk fel a tisztító igékhez:

A dalt az előénekes nyitja. Mialatt az előénekes énekel, az áldozó mormolja a következő varázsigéket:

A nemlétből vezess a létbe,
a sötétből vezess a fényre,
a halálból vezess az öröklétre!

Amikor így szól: "A nemlétből vezess a létbe", akkor a nemlét a halált jelenti, a lét pedig az öröklétet. Így hát valójában azt mondja:

- A halálból vezess az öröklétre, tégy halhatatlanná!

Amikor így szól: "A sötétből vezess a fényre", akkor a sötét a halált jelenti, a fény az öröklétet. Így hát valójában azt mondja:

- A halálból vezess az öröklétre, tégy halhatatlanná!

Amikor így szól: "A halálból vezess az öröklétre", hát ebben nincsen semmilyen rejtett jelentés.

A dicsőítő ének további sorai arra szolgálnak, hogy a tudós énekespap ételt énekelhessen saját magának, adományt kérhessen, elmondhassa a maga kívánságait vagy az áldozóét. Ennek tudása elvisz az égi világba, és nem kell félni attól, hogy nem jut el az égi világba, aki tudja e dalt.

Negyedik szakasz

1. Kezdetben a világ a Lélek volt egyedül, egy Ember alakjában. Az körültekintett, és önmagán kívül semmit sem látott. Akkor felkiáltott a kezdet kezdetén:

- Ez vagyok én!

Ebből lett az én szava. Ezért van úgy mind a mai napig, hogyha valakit megszólítanak, az így válaszol: Igen, én vagyok. És csak ezután mondja a többi nevét.

A Lelket azért hívják embernek (purusa), mert minden bűnt előre elégetett (púrva us). Bizony aki tudja ezt, az elégeti, aki elébe akar kerülni.

2. A Lélek félt. Ezért fél az, aki egyedül van. Azt gondolta:

Mitől is félek, ha rajtam kívül nincsen semmi más? Akkor elhagyta a félelem, hiszen mitől is félhetett volna? Mert félni csak egy másiktól lehet.

3. Ám a Léleknek nem volt öröme. Ezért nincsen öröme annak, aki egyedül van. Akkor egy másikra vágyott. Akkora volt, mint egy férfi és egy nő, amikor ölelkeznek éppen. Kettévágta (apátajat) magát, ebből lett a férfi (pati) és a nő (patní). Ezért vagyunk önmagunkban csak felek, amint azt Jádnyavalkja magyarázta. Ezért az asszony tölti be az űrt. A Lélek szerelmeskedett a nővel, ebből lettek az emberek.

4. Ám az asszony így fondorkodott: Hogyan is szerelmeskedhet velem, amikor saját magából teremtett? Nohát, álruhát öltök!

A nő tehénné változott, a férfi bikává, és szerelmeskedett vele. Ebből lettek a csordák. A nő kancává változott, a férfi csődörré, a nő szamárkancává, a férfi szamárcsődörré, és szerelmeskedett vele. Ebből lettek a hasítatlan patájúak. A nő kecskévé változott, a férfi bakká, a nő jerkévé változott, a férfi kossá, és szerelmeskedett vele. Ebből lettek a nyájak.

Így történt tehát, hogy a Lélek minden párosat megteremtett, a hangyáig egészen.

5. Akkor felismerte: A teremtés én magam vagyok, mert bizony én teremtettem ezt az egész világot!

Így lett a teremtés szava. Az ő teremtésének válik részesévé, ki tudja ezt.

6. Azután összedörzsölte a kezeit és belefújt, s mint az anyaölből, úgy csiholt tüzet a szájából és a kezeiből. Ezért nem szőrős belül egyikük sem. Hiszen az anyaölben sincsen szőr legbelül.

És ha mondják is néha, hogy áldozzon az ember ennek vagy annak az istennek, hát tudni kell, hogy a Lélek teremtette a világot egyedül, mert egyedül ő az összes isten.

Férfimagból teremtett minden nedveset. A férfimag nedű. Mert mindez a világ ételből áll és ételevőből áll. A nedű az étel, a tűz az étel evője.

Ez a teremtés nagyobb, mint a Brahmá teremtése. Azért nagyobb, mert ez a Lélek magánál hatalmasabb isteneket teremtett, halandóként halhatatlant teremtett. Az ő teremtésének válik részesévé, ki tudja ezt.

7. Akkor még megnyilvánulatlan volt ez a világ. Névben és alakban nyilvánult meg. Ezért mondják úgy, hogy az ilyen vagy olyan nevű dolognak ilyen vagy olyan alakja van. És névben és alakban nyilvánul meg mind a mai napig. Ezért mondjuk azt, hogy az ilyen vagy olyan nevű dolognak ilyen vagy olyan az alakja.

És a Lélek beleszállt ebbe, egészen körömhegyéig. Úgy rejlik ő, mint kés a tokban, tűz a tűzifában. Azért nem látni őt, mert szét van osztva. Lélegezve lélegzetnek hívják, szólva beszédnek, látva szemnek, hallva fülnek, értve értelemnek. De mindezek csak a következményei. Ha valaki csak az egyiknek vagy a másiknak szentelődik ezek közül, hát az nem bölcs, mert a Lélek csak részként lakozik az egyikben vagy a másikban. Ezért egyedül a Léleknek kell szentelődni, mert abban egyesülnek mindezek.

Ezért a Lélek a mindenség vadcsapása, mert a mindenséget megismerni egyedül rajta keresztül lehet. Ahogy csapását követve egy állatra rátalálhatunk, ugyanígy dicsőségre és tiszteletre lel, ki tudja ezt.

8. Ezért a Lélek kedvesebb fiúnál, kedvesebb vagyonnál, kedvesebb bármi másnál, mert ő a belső, ő a Lélek. Ha valaki úgy véli, hogy létezik olyasmi, ami kedvesebb a Léleknél, és egy másik ember azt mondja róla: Elveszíti ezt a kedveset! - hát annak igaza lesz, bizony.

Ezért egyedüli kedvesként a Léleknek kell szentelődni. Aki egyedüli kedvesként a Léleknek szentelődik, annak kedvese nem múlik el.

9. Azt mondják, hogy az emberek a Brahman tudása révén a mindenséggé lehetnek. De miféle tudás révén vált a Brahman a mindenséggé?

10. Kezdetben a világ a Brahman volt egyedül. Csak magáról tudott. Azt tudta csak: A Brahman vagyok! A mindenséggé így változott. És amelyik isten felismerte ezt, az is a mindenséggé vált, éppen így a bölcsek, éppen így az emberek.

Ezt látta meg Vámadéva bölcs, amikor így kiáltott:

Manu voltam egykoron, a Nap voltam egykoron!

Ma is így van ez. Ha valaki felismeri: A Brahman vagyok! - az a mindenséggé válik, és még az istenek sem tudják meggátolni ebben. Mert ő a Lelke azoknak.

Ám aki más istent imád, és azt mondja: Más ő és más vagyok én - az nem bölcs, hanem az istenek házi barma.Ahogy a házi barmok az emberek használatára vannak, ugyanígy az istenek használatára vannak az egyes emberek. Milyen nagy kár az, ha akár csak egyetlen barom is elvész, hát még ha több! Ezért nem tetszik az isteneknek, ha az emberek megismerik ezt a tant.

11. Kezdetben a világ a Brahman volt egyedül. Mivel egyedül volt, még nem bontakozott ki. Akkor megteremtette saját magán túl a nemesen megalkotott harcosi rendet, és a fejedelmeket az istenek körében: Indrát, Varunát, Szómát, Rudrát, Pardzsanját, Jamát és Ísánát.

Ezért nincsen a harcosi rendnél magasabb. Ezért hódolja királyszentelésnél a pap alattvalóként a harcost. Tartozik eme tisztelettel a harcosi rendnek. De a Brahman egyben méhe is a harcosi rendnek. Ezért, bár a királyé a legfőbb hatalom, végül ő is a Brahman méhében kap menedéket. Az anyaölet támadja az, aki megsért egy papot. Annál nagyobb a bűn, minél nemesebbet ér a sérelem.

12. Még nem bontakozott ki teljesen. Akkor megteremtette a polgári rendet és a csoportos isteneket: a Vaszukat, a Rudrákat, az Áditjákat, a Marutokat és az összes isteneket.

13. Még nem bontakozott ki teljesen Akkor megteremtette a szolgákat és Púsant. Mert Púsan a föld, Púsan táplál (pusjati) mindent, ami csak létezik.

14. Még nem bontakozott ki teljesen. Akkor megteremtette saját magán túl a nemesen alkotott törvényt. A törvény úr az úr fölött, a törvénynél nincsen magasabb. Ezért a gyenge királyként bízhat a törvényben az erőssel szemben is. Mert a törvény az igazság. Ezért mondják azt, hogy valaki helyesen szól, ha igazat szól, illetve igazat szól, ha helyesen szól, mert a helyes és az igaz egy és ugyanaz.

15. A Brahman a papi, harcosi, polgári és paraszti rend. A Brahman a Tűz képében volt az istenek között, és pappá lett az emberek között. Égi harcosból lett földi harcos, polgárból polgár, szolgából szolga. Azért szeretne az ember tűz által szállni az istenek közé és papnak születni az emberek közé, mert ebben a két formában nyilvánult meg a Brahman közvetlenül.

Ezért ha az ember úgy távozik a világból, hogy nem látta meg saját világát, akkor az nem is segít neki. Éppen úgy, mint ahogyan az a tudás sem, amit nem tanult meg, vagy az a tett sem, amit nem tett meg. És ha valaki eme tudás nélkül cselekedett nagy jót, hát elfogy annak jutalma. Ezért egyedül a Lélek világának kell szentelődni. Aki a Lélek világának szentelődik, annak nem fogynak el tettei, hanem a Lélek megteszi neki, amit kíván.

16. Ez a Lélek minden lény világa egyben. Ha áldoz vagy pappal áldoztat az ember, akkor az istenek világa, ha az írást idézi, akkor a bölcseké, ha halottaknak mutat be áldozatot, vagy utódokért könyörög, akkor az ősöké, ha az embereknek nyújt szállást, akkor az embereké, ha füvet és vizet keres a nyájaknak, akkor a nyájaké, és amikor egy háznál a madarak és a mező állatai, a hangyáig egészen, táplálékra találnak, az ő világuk akkor.

Ahogy saját világának kíván boldogulást, úgy kíván annak boldogulást minden lény, ki tudja ezt. Ez bizony ismert, kikutatták.

17. Kezdetben a világ a Lélek volt egyes-egyedül. Arra vágyott: Bárcsak lenne asszonyom! Bárcsak szaporodnék azután tovább! Bárcsak lenne birtokom! Bárcsak tetteket vinnék véghez azután!

Mert erre terjed ki a vágy, és ennél többet nem is lehet kívánni.

Ezért van az, hogy ma is erre vágyik, aki egyedül van: Bárcsak lenne asszonyom! Bárcsak szaporodnék azután tovább! Bárcsak lenne birtokom! Bárcsak tetteket vinnék véghez azután! És amíg ezekből egy pici is beteljesületlen, addig az ember tökéletlennek érzi magát.

Tökéletessége pedig ebből áll: az ész a lelke, a szó az asszonya, a lélegzet az utóda, a szem az emberi birtoka, mert szemmel méri fel azt, a fül az isteni birtoka, mert füllel hallja meg azt, a test a tette, mert testével cselekszik.

Ötrétű tehát az áldozat, ötrétű az áldozati állat, ötrétű az ember, ötrétű minden, mi létezik. Mindent elnyer, ki tudja ezt.

Ötödik szakasz

1. Értelemmel és felizzón
Atyánk hétféle ételt alkotott.
Az egyik étel általános,
kettőt osztott az isteneknek,
hármat magának megszabott.
Egyet kínált az állatoknak,
ezen nyugszik minden ott,
mi lélegzik és mi nem.

Hogyhogy nem fogynak el sosem,
pedig falják őket mindenfelől?
Ki érti, hogy miért nem fogynak el,
az a szájával táplálékot eszik,
az elmegy majd az istenekhez,
az a teljességet fogyasztja.

2. Így szól a vers: "Értelemmel és felizzón Atyánk hétféle ételt alkotott" - vagyis az Atya értelemmel és felizzón alkotta meg őket.

"Az egyik étel általános" - vagyis mindenekben megvan. Ez az az étel, amit mindenütt esznek a Földön. Aki ennek szenteli magát, az nem szabadul meg a gonosztól, mert ez az étel alantas.

"Kettőt adott az isteneknek" - ez az áldott és az áldozott. Ezt áldozza és adományozza az ember az isteneknek. Mondják ezt az újhold és telihold áldozatának is. Ne csupán egyéni érdekből áldozzon hát az ember!

"Egyet kínált az állatoknak" - ez a tej. Mert először tejet fogyasztanak az állatok és az emberek. Ezért adnak vajat nyalni vagy emlőt szívni az újszülöttnek, és az újszülött borjat is úgy hívják: füvet még nem legelő.

"Ezen nyugszik minden ott, mi lélegzik és mi nem" - mármint a tejen alapul minden ott, mi lélegzik és mi nem. Ám amikor azt mondják: "Ha egy évig tejet áldoz, elhárítja az újrahalált", úgy ezt nem szó szerint kell érteni, hanem sokkal inkább úgy, hogy amelyik napon áldoz, azon a napon hárítja el az újrahalált, ki tudja ezt. Mert akkor az isteneknek ajánlja fel az ételt, amelyet fogyaszt.

"Hogyhogy nem fogynak el sosem, pedig falják őket mindenfelől?" - az el nem fogyó az Ember, mert ő nemzi az ételt újra meg újra.

"Ki érti, hogy miért nem fogynak el" - az el nem fogyó tehát az Ember. Elmélyedve mindenkor ő teremti meg újra és újra az ételt, önnön tetteként. Mert ha nem tenné, hát elfogyna az, bizony.

"Az a szájával táplálékot eszik" - szája az arca, ekképpen eszi szájával az étket.

"Az elmegy majd az istenekhez, az a teljességet fogyasztja" - ez pedig megdicsőülése.

3. "Hármat magának megszabott" - ez a három az ész, a szó és a lélegzet, ezeket szabta meg magának.

Sokszor mondják: Nem láttam meg, mert máshol járt az eszem, nem hallottam meg, mert máshol járt az eszem.

Mert bizony csak ésszel lát és hall az ember. A vágy, döntés, kétség, hit, hitetlenség, bizonyság, bizonytalanság, szégyen, megismerés és félelem - mindezek csupán az ész alakjai. Ezért ismerhetjük fel az érintést akkor is, ha hátulról érnek hozzánk.

A szó a hang. Ez részint véges, részint végtelen. A lélegzés, vagyis a légzések a következők: belélegzés, kilélegzés, szétlélegzés, fellélegzés és összelélegzés. Ezekből áll a Lélek, vagyis szóból, észből és lélegzésből.

4. És ugyanezek alkotják a három világot: a szó a Földi Világ, az ész a Levegőég, a lélegzet pedig az Égi Világ.

5. Ugyanezek alkotják a Három Tudást: a szó a Himnuszok Tudása, az ész a Varázsigék Tudása, a lélegzet pedig a Dalok Tudása.

6. Ugyanezek alkotják az isteneket, az ősöket és az embereket: a szó az istenek, az ész az ősök, a lélegzet az emberek.

7. Ugyanezek alkotják az atyát, az anyát és a gyermeket: az ész az atya, a szó az anya, a lélegzet a gyermek.

8. Ugyanezek alkotják a megismertet, a megismerendőt és a meg nem ismertet. Minden megismertnek szóalakja van. Mert a szó a megismert. Ebben segíti azt, ki tudja ezt.

9. Minden megismerendőnek észalakja van. Mert az ész a megismerendő. Ebben segíti azt, ki tudja ezt.

10. Minden meg nem ismertnek lélegzetalakja van. Mert a lélegzet a meg nem ismert. Ebben segíti azt, ki tudja ezt.

11. A szó teste a Föld, fényalakja a tűz. Ezért addig terjed a Föld és a tűz, ameddig a szó elhatol.

12. Az ész teste pedig az Ég, fényalakja a Nap. Ezért addig terjed a Ég és a Nap, ameddig az ész elhatol.

És ez a kettő szerelmeskedett, ebből született a lélegzet. Ez Indra. Vetélytársa nincsen, mert csak egy másik lehet vetélytárs. Nem lesz vetélytársa annak, ki tudja ezt.

13. A lélegzet teste pedig a vizek, fényalakja a Hold. Ezért addig terjednek a vizek és a Hold, ameddig a lélegzet elhatol.

Ezek hárman egyforma nagyok és mind végtelenek. Aki végesként szentelődik nekik, az véges világot érdemel. Aki végtelenként szentelődik nekik, az végtelen világot érdemel.

14. Pradzsápati az év, és Pradzsápati tizenhat részből áll. Az újhold és a telihold közötti éjszakák tizenöt részét alkotják. Tizenhatodik része nem változik. Az éjszakák által gyarapszik, és azok által csökken újra. Az újhold éjszakáján tizenhatodik részével minden élőlénybe beléhatol, és megszületik azután a következő hajnalon. Ezért ezen az éjjelen egyetlen életet sem szabad kioltani, még egy gyíkocskáét sem. Az istenség megtisztelése miatt.

15. Bizony az is a tizenhatrészes Pradzsápati, az Ember, az év, aki tudja ezt. Tizenöt része alkotja minden birtokát, tizenhatodik része pedig a Lelke. Csak birtokában gyarapszik és csökken újra. Birtoka a küllők, Lelke a kerékagy. Ezért, ha sokféle baj sújtja is, a Lelke életben marad. Erre mondják: Küllője törve, de megfutott.

16. Három világ van: az Embervilág, az Atyák világa és az Istenek Világa. Az első, az Embervilág egy fiú által nyerhető el, és nem a kegyes tettek jutalmaként. A kegyes tettek által az Atyák világa nyerhető el. A tudás által pedig az Istenek Világa. A legjobb ezek közül az Istenek Világa, ezért dicsérik az istenek a tudást.

17. És most az örökítésről:

Ha az atya úgy érzi, hogy ütött órája, így szóljon fiához:

- Te vagy az imádság, te vagy az áldozás, te vagy a világ!

A fiú így feleljen:

- Vagyok az imádság, vagyok az áldozás, vagyok a világ.

Mert az imádság szó mindent összefoglal, amit a fiú megtanult, az áldozás szó összefoglal minden áldozatot, a világ szó összefoglal minden világot. Ezek mindenre kiterjednek.

Ezért gondolkodik úgy az atya a fiúról: Ha ő a mindenség, akkor engem ebben támogasson!

Ezért mondják egy tanult fiúról, hogy világa van, és ezért tanítják.

Így az atya, ki tudja ezt, eltávozva a világból mindeme életerőkkel a fiúba száll, és ha bármilyen hibát vétett, a fiú fizet meg érte (púranéna trájati). Innen a fiú (putra) szó. Mert bizony a fiú által él tovább ebben a világban.

Az atyába pedig a halhatatlan isteni életerők szállnak:

18. A Földből és a tűzből belészáll az isteni szó. Az isteni szó pedig az, hogy bármit is szóljon, valóra válik.

19. Az Égből és a Napból belészáll az isteni ész. Az isteni ész pedig az, ami által az ember megéli a tökéletes gyönyört, ami által nincsen gondja többé.

20. A vizekből és a Holdból belészáll az isteni lélegzet. Az isteni lélegzet pedig az, mely bárhol is járjon-keljen, meg nem inog, kár sosem éri.

Aki tudja ezt, az minden teremtmény Lelkévé válik, és olyan lesz, mint ama istenség. És ahogyan minden teremtmény ama istenséget segíti, ugyanígy segíti minden teremtmény azt is, ki tudja ezt. Ám ami fájdalmat szenvednek a lények, azt megtartják, hozzá csak a jó megy, mert nem megy rossz az istenekhez.

21. És most a fogadalom vizsgálata:

Pradzspáti megalkotta a szerveket, azok pedig, megalkotván, rögtön veszekedni kezdtek:

- Hadd szóljak! - tolakodott a szó.

- Hadd lássak! - tolakodott a szem.

- Hadd halljak! - tolakodott a fül. És ugyanígy a többiek, mindegyik a maga módján.

De legyűrte őket fáradtság képében a halál, elragadta és megszállta őket a halál. Ezért fárad el a szó, fárad el a szem, fárad el a fül. Egyedül a száj lélegzetét nem kapta el.

Megismerték akkor a többiek a száj lélegzetét, és így szóltak:

- Bizony közöttünk az a legjobb, aki bárhol is járjon-keljen, meg nem inog, kár sosem éri. Nohát, legyünk hasonlóak hozzá!

És mind hasonlóak lettek hozzá, ezért nevezték el őket a lélegzetről életerőknek.

Bizony arról nevezik majd el nemzetségét, ki tudja ezt. És aki az ezt tudóval vitába száll, hát az kiszárad és meghal a végén. Eddig a Lélek terén.

22. És most az istenek terén:

- Hadd égjek! - tolakodott a tűz.

- Hadd süssek! - tolakodott a Nap.

- Hadd világítsak! - tolakodott a Hold. És ugyanígy a többi istenség, mindegyik a maga módján.

Ami az életerők között a száj lélegzete, az az istenek között a szél. Mert a többi istenek nyugodni térnek, de a szél nem. A szél az az istenség, aki sohasem nyugszik el. Erről szól a vers:

23. "Miből a Nap kél és amiből lenyugszik" - mármint lélegzetből kél és a lélegzetbe nyugszik le újra - "azt tették törvénnyé az istenek, az van ma és az lesz holnap is".

Mert amit az istenek egykoron megszabtak, azt követik ma is. Ezért egyetlen fogadalmat kell követni, belélegezni kell és kilélegezni, és közben azt kívánni: "Ne ragadjon el engem a gonosz, a halál!"

Aki ezt a fogadalmat követi, tartson is ki benne. Egyéletű, egyvilágú lesz eme istenséggel, ki tudja ezt.

Hatodik szakasz

1. Háromrétű ez a világ: név, forma és tett.

A nevek között a szó minden név dicshimnusza (uktha), mert minden név a szóból keletkezik (utszthá), a szó a dala (száman), mert a szó minden névvel azonos (szama), a szó az imádsága (brahman), mert a szó hordoz (bibharti) minden nevet.

2. A formák között a szem minden forma dicshimnusza, mert minden forma a szemből keletkezik, a szem a dala, mert a szem minden formával azonos, a szem az imádsága, mert a szem hordoz minden formát.

3. A tettek között a test minden tett dicshimnusza, mert minden tett a testből keletkezik, a test a dala, mert a test minden tettel azonos, a test az imádsága, mert a test hordoz minden tettet.

Bár ez háromrétű, mégis csak egy, mert ez a Lélek. S bár egy a Lélek, háromrétű ugyanakkor. Ő a valóság által eltakart halhatatlan. A lélegzet a halhatatlan, a név és a forma a valóság, ezek takarják el a lélegzetet.


A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért a szerkesztő mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal. Fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünk a "nem-ártás" szellemében működjön, ezért ha valamely írás, kép vagy olvasmány, bárki érdekét sértené vagy pontosításra szorulna, kérem, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy kijavíthassuk az esetleges hibákat, félreértéseket. 2010 (C) Copyright by Godavari. Az oldalon megjelenített szöveges és képi tartalmak szerzői jogi védelem alatt állnak. Bármely, a személyes célú használaton túlmenő felhasználáshoz a jogtulajdonos írásbeli engedélye szükséges.